Sziasztok!
Bár sokakkal közületek még nem találkoztam személyesen, csak Anya mesélt rólatok, azért én mégis beszámolok az életem nagy eseményeiről, mert tudom, hogy érdekel benneteket, csak a felnőttség vaskos teendői akadályoznak a meglátogatásomban...
Április 8-án voltam három hónapos. Ha a pocak-lakásomban töltött időt is beleszámoljuk, akkor egy éve koptatom mostani testemet.
Ez alatt az idő alatt rengeteg fontos dolog törént. Sok ember életét gyökeresen megváltoztattam. Tápláló istennőmet Anyává tettem, a dörmögő óriást pedig Apává. Más felnőtteket nagyszülőkké, nagynénikké, nagybácsikká, vagy csak egyszerűen rajongóimmá és udvarlóimmá változtattam. Nekem tetszik így a felállás, tagadhatatlanul én vagyok a világ középpontjában.
A kezdeti kuszaság után kezd kialakulni egyfajta rendszer az életemben. Nappal 3-4 óránként eszem, mindig az Anyu ölében, a kiapadhatatlan, tejet lövellő giga-cicikből. Eszi után valaki egy ideig a hátára csapva hordoz, és rajongva dícsér, ha egy jó nagyot büffentek. Az is előfordul, hogy helyette inkább kidobom a taccsot, de ilyenkor is vidáman nézegetek tovább, Anya feltörli, és mindig mondja, hogy semmi baj nincsen, majd legközelebb jobban sikerül. Büfizés után mindig játszunk valamit. Van egy játszószőnyegem, ami zörög, dudál, és lengedeznek rajta a játékok, ha megrázom a lábait. 5-10 percig egyedül is jól elvagyok benne, de Apáékkal sokkal jobb a játék is, és ha szólok, hogy szórakoztassanak, valamelyikül biztosan rögtön meg is teszi ezt. A kiságyam egyik sarka is az én játékaimmal van tele. Egy zörgő fejű kutyát az unokanővéremtől, Rékától kaptam. Anya már szólt, hogy nehogy azt higgyem, hogy az igazi kutyáknak is zörög a feje, ha megrázom - ők ugyanis ugatni szoktak - , de én nagyon jól elvagyok ezzel a pihe-puha verzióval is. Rozika nénitől egy furcsa kék elefántot kaptam, érdekes módon neki is csörög a fejében valami... Ezt az elefántot tudom a legkönnyebben megragadni, mert ide-oda lafognak a végtagjai, és mindig beleakadnak valahogy a kezembe. Kriszta nénitől kaptam a fehér macit, aminek szintén zörög a feje; de őt még csak nézegetem, nem nyaldostam még össze. Ildikó néni - akivel sajnos még nem találkoztam személyesen - két tarka kockát küldött nekem, azokat el szoktam gurítani messzire, amikor kiesnek a kezemből. Piri mamiéktól egy zörgő-sípoló, élénk színekben pompázó képsorozatot kaptam, a kiságyam szélére van erősítve, és igen gyakran nézegetem. Judit Nagynéniéktől egy rózsaszín nyuszit is kaptam Húsvétkor, az is oda van erősítve a kiságyam oldalára. Pemiék családja küldte nekem az első kihívómat, egy fekete öves harcost, de eddig még mindig elnáspángoltam, ha éppen nem ugrott el előlem. Még sorolhatnám a rengeteg játékomat, mert van ám közöttük sok olyan is, amivel még nem is volt alkalmam játszani. Ja, el ne feledkezzek a peluscserékről, mert az is tisztára olyan, mintha jót játszanánk Anyával. Akárhányszor hanyatt döntenek a pelusozón, gombnyomásra azonnal beindul a mega-hablatyom. Valódi monológokat adok elő ilyenkor, és ezzel Anyát is irtóra el tudom bűvölni. Közben Anya számon tartja a hangkészletemet: olyan furcsa szavakat mond, mint labiális, veláris mássalhangzók és diftongusok, de én ezeket nem értem. Néha még rövid szavakra is próbál engem megtanítani, de én ezen az enyhén szólva korai próbálkozáson csak nagyokat vigyorgok... Egyébként naponta töbször át is öltözünk, ilyen-olyan csip-csup ügyekre hivatkozva, mint a lebuktázás vagy a lepisilés-lekakilás. Engem ezek annyira nem érdekelnek, szerintem túl sok ruhám van, egyébként is utálom a bebújós ruhákat. De eddig mindig túléltem az átöltözést, ezután is megbirkózöm vele valahogy - még ha hangosan is...
A nap fénypontja általában a fürdés. Nagyon szeretek a vízben lubickolni. Van egy kiskádam (rózsaszín, de ne röhögjetek!), benne egy nagy szivacs. Azon szoktam lebegni jó sokáig, amíg ki nem hűl a víz, és Anya már végképp ki nem ráncigál belőle. Olyankor aztán jön a szárítkozás, meg az öltözködés, hogy az ördög vigye az összes babaruha-tervezőt!.... De térjünk vissza kellemesebb dolgokhoz. Előfordul néha (ha Apu is itthon van este), hogy a nagy kádban lubickolhatok - persze felnőtt felügyelet mellett. Készülünk ugyanis a baba-úszásra. Állítólag annál nagyobb kádat el sem tudnék képzelni. Sok baba és a felnőttek együtt lubickolnak benne. Már nagyon kíváncsi vagyok, milyen is lehet az a móka.
Anya közbeszólt, hogy sok a sallang, itt az ideje, hogy egy kicsit fényezzem magam. Szóval most az eddig elsajátított képességeimről fogok beszélni. Ügyesen szopizok, többnyire ügyesen büfizek is utána (néha közben). Legtöbbször a kiságyamban alszom el, cumival vagy az ujjammal. Szülői felügyeletet is kapok, ha kell dúdolásznak vagy susognak nekem, amíg az álompor rá nem száll a szememre. Szóval már tudjátok, hogy megtanultam cumizni is, és az ujjamat is ügyesen használom, ha a cumi épp nincs kéznél. A kezeimmel egyre ügyesebben bánok, sokszor megragadom a játékaimat, vagy két kézzel tartom őket egy ideig. Néha a számhoz is emelem őket, de nem olyan finomak... Sokat gyakorlatoztatom a hangomat. Nemtetszésemnek gyakran már nem sírással adok hangot, hanem kiabálok, jól megmondom a magamét, ha eluntam valamit, vagy ha fáradt vagyok és aludni szeretnék. Örömömet is egyre inkább a hangommal fejezem ki. Tényleg, írtam is a minap egy verset, amit most jó szívvel megosztok Veletek is:
Emme-emme hopp,
Áphu mámámá eő,
Heeö upszi á ó,
Mee brbr hehehe.
Anyunak nagyon tetszett, de fogadni mernék, hogy fogalma sincsen, miről szólhat... Egyébként baromi sokat dumálok, beszólok mindenkinek, aki meglátogat. Hangosan kacagni is szoktam, főleg amikor Apu szórakoztat. Elárulom Nektek azt is, hogy az Apukám az ámulatba ejtő izmaimért van nagyon oda. Mi tagadás, valóban elég jó felépítésem van... A méreteimről még annyit, hogy 6 kilót nyomok (fekve a mérlegen...), és mintegy 62 cm hosszú vagyok. Ebből aztán már azt is tudjátok, hogy az 56-os ruháimat már mind kinőttem, jelenleg 62-eseket hordok. Sajnos sapkákat is... Anyukám azt hallotta mindenkitől, akit megkérdezett, hogy legalább egy éves koromig hordanom kell azokat az átkozott sapkákat, amik mindig félrecsúsznak, és különben is melegem van bennük. Erre a címre várok minden ettől - számomra pozitiv irányba - eltérő információt! Mentsetek meg engem a sapkáimtól!
Nem tudom, le merjem-e írni, de sajnos van a sapkahordáson kívül más gyenge pontom is. Meglehetősen érzékeny vagyok a szelekre, a hidegfrontokra. Ma is egy kicsit rossz napom van a közelgő vihar miatt. (Úgyhogy a versemet ma ne kritizáljátok, mert visítani fogok!) De már nem akartam tovább húzni a levélírást, csak a Markó Laci bácsi fotóira vártunk, mert mindenképpen ezeket akartam csatolni a levelemhez. (Ezúton is köszönöm a szép képeket.) Remélem a soraimmal és a fotóimmal mindenkit el tudtam varázsolni, azokat is, akik még nem léptek be a bűvkörömbe. Szeretettel várjuk a rajongó látogatókat.
Puszillak Benneteket!
Bátor
Utolsó kommentek