Augusztus elején majdnem egy hetet tölthettem együtt a kedvenc unokanővérkémmel és az anyukájával.

Rékus másfél éves, nagyon okos kislány, de azért nem hoz szégyent a gyermeknemre sem, és tud rosszalkodni is néha, valamint kitartóan ismételgeti a "nem" varázsszót. Úgy tapasztaltam, hogy ez az a szó, amit minden kérdésre bátran el lehet sütni. Úgy tűnik, ez mindenre jó válasz. Majd én is kipróbálom, ha akkora leszek, mint ő. Igaz, szerintem a szüleimnek és Bubunak nem mindig tetszett az örökös "nem, nem" (néha "mem"), de biztos vagyok benne, hogy egy percig sem haragudtak ezért Rékusra.... :)

Én eléggé szelíd kisfiúcska vagyok, úgyhogy én többnyire szépen szót is fogadtam Rékának, ha rámkiáltott, hogy tegyem le a játékot, ami éppen a kezemben van, de ha nem is dobtam el azonnal a játékot, minimum döbbenten bámultam rá, hogy akkor most valaki mondja meg, mi is a helyes cselekedet ilyen esetben... :)

Többnyire árgus szemekkel figyeltem az unokanővérem minden mozdulatát, igyekeztem minél többel ellesni azokból a tevékenységekből, amiket az ilyen nagy gyerekek már tudnak és szeretnek csinálni. Néha megpróbáltam utánozni is őt. Esetenként bepróbálkoztam, hátha meg tudom fogni valamelyik testrészét, csak hogy biztos legyek benne, tényleg igaz, amit látok... :) Ilyenkor Anyuék figyelmeztettek, hogy csak szépen, finoman szabad simogatni, nem durván és karmolászva, pedig én tényleg csak meg akartam tapogatni, eszem ágában sem volt bántani őt. Ugyan hogyan is merészelnék bántani egy szép kislányt, hiszen már rég megtanultam Apától, hogy pl. a kislányokat mindig előre kell engedni az ajtóban, stb.

De nekem már van humorom, ezért néha úgy tettem, mintha a frászt akarnám hozni a Rékusra.

Mivel Bubuék sajnos csak ritkán jönnek el Sümegre, a napok nagy része rokonlátogatással telt. Igyekeztek senkit sem elhanyagolni... Keresztszülők, nagynénik, nagybácsik, nagyszülők és dédi szeretetében sütkéreztünk. Közös nagybátyánk, Petike társaságát többször is élvezhettük. Voltunk náluk lakásavatón Csabrendeken, és egyszer kirándulni is elmentünk együtt a közeli kilátóhoz, Hegyestűre. (Utóbbiról külön beszámolót írok, mert  az volt az első igazi családi túrázásom is egyben.) Petinek sok nagyszerű játéka van, szerencsére párat én is kipróbálhattam közülük.

 

Utolsó este együtt is pancsoltam Rékussal, bár nem sikerült túl hosszúra a buli, mert igen fáradtak voltunk mindannyian.

Fontos tanulsága az együtt nyaralásnak, hogy igen emberpróbáló tud lenni ennyi ideig összezárva lenni ennyi nővel, így én is igencsak el bírtam fáradni tőlük. (Ez nem bántás ám, csak valamivel be akartam vezetni a következő képet, amin magam sem tudom, miért, de mély apátiába zuhanva vagyok látható...) :)

 

De félre a tréfával, tényleg elrepült ez a pár nap, mert csuda jól éreztük magunkat! Szerencsére lesz még alkalom az együttlétre, mert még ebben a hónapban viszonozzuk a látogatást Csepelen, Bubu és Réka otthonában, ahol sok vidám élmény és érdekes játékok várnak rám... :)