A harmadik találkozásunk... pocakon kívül persze!

Zoárdnak szép kék szemei vannak, olyanok, amiket ritkán lát az ember - hát még a magamfajta emberpalánta, aki a világból még oly` keveset látott... Nem csoda, hogy azokat a szép, csillogó, szegfűmintás, zsendülő tavaszi ég színét idéző (inkább nem folytatom) szemeket meg is akartam markolászni, nyomogatni, tapogatni, esetleg megkóstolni (?!) - de mindenképpen hazahozni... Sajnos a szüleink nem engedték! Zoárd barátom is megérezhetett valamit az eltulajdonítási szándékomból, mert később egy óvatlan pillanatban úgy lefejelt (!), mintha tényleg sikerült volna meggolyózni a szemecskéit... Sebaj, tanultam belőle. - Mármint azt, hogy treníroznom kell a kobakomat az ilyen esetekre felkészülvén. :)

Kis koccanásunktól eltekintve egyébként tényleg szuper volt Zoárddal, jól megnézegettük egymást és a játékokat. Én is vittem neki mutatóba az enyémekből. A ping-pong labdám úgy megtetszett neki, hogy jó szívvel neki is ajándékoztam. Ennek Zizimama nem örült annyira, mert nem bírja nézni, ahogy ki-be jár a szájában... Anyukák bosszantása azonban igen jó mókának tűnik, úgyhogy már csak azért is otthagytam a labdácskámat... :)

Jól éreztük magunkat Újpesten, igazán mehetnénk gyakrabban is, vagy ők jöjjenek el hozzánk többször, mindegy, csak találkozzunk a Haverral!