Az első Karácsonyfám...

Tavaly ilyenkor Apukámék már nagyon vártak engem, bármikor érkezhettem. Mivel felsiettek Pestre, hogy közel legyenek a doktor bácsimhoz, amikor eljön az időm, nem állítottak erre az alkalomra szóló külön fát, hanem a szobafenyőt díszítették fel - szimbolikusan. De ez semmit sem vett el az ünnep fényéből - így mesélték. Íme egy kép (én a nagy  narancssárga pocakban bújok meg - akkor még szégyenlős voltam, ha fényképeztek... :)

 

Visszatérve az első igazi Karácsonyfámra, be kell vallanom a valósághoz legmesszebbmenőkig hűen, hogy az első reakcióm ez volt: "Ó!"

Az úgy történt, hogy délután gyanútlanul elaludtam a szobácskámban, és amikor felébredtem, Apácska bejött értem a szobába, kedvesen elszöszmötölt velem egy ideig (Anyának biztos fontos tennivalója volt a nappaliban...), aztán hallottam a csengőt csilingelni, kijöttünk a nappaliba, és ott állt a Fácska - gyertyafényben csillogva. A kis fehér díszeken megcsillant a gyertyák fénye, Anyáék pedig tágra nyílt szemmel figyelték minden rezdülésemet, reakciómat. És én akkor azt mondtam: "Ó!"

A Fácskáról el kell mondanom, hogy másfél méter magas (az mintegy kétszer akkora, mint most én... :) ), a plafonig ér (igaz, nem a padlótól...) ezüstfenyő (azaz nagyon szúr...), dús, csinos, és ami még fontos (Apunak és Anyunak legalábbis sokat számít), hogy hét éves fa. A Szüleim (közös) története ugyanis hét évvel ezelőtt kezdődött, ami ugyebár elég nagy fontossággal bír, mert ha ők nincsenek (együtt), akkor nem lennék én sem. Ebbe még belegondolni is rettenetes, ugye? Szóval hét éves fa, és remélhetőleg még sokáig ő lesz a Karácsonyfánk.

Jól megbámultam és "megóztam" a Fácskát, aztán Anyáék felhívták a figyelmemet a Fa alatt várakozó ajándékokra is. Nagyon sok új játékom van! (Anya rögtön megelőlegezte magának a mozgalmas éjszakát - mondván, hogy bizonyosan zaklatottan fogok aludni éjjel... :) )

Van már egy kafa járgányom (Anya bébitaxinak hívja... :( ), kitűnően tudok vele közlekedni a Karácsonyfától a bejárati ajtóig és vissza, újra meg újra, amíg Anya meg nem unja - mert én kényelmes gyerek vagyok, nem teszem le a lábikómat, Anya úgyis tologat, hiszen olyan szépen nézek Rá... Van a járgányomnak egy csomagtartója is, abba minden fontos dolgot bele tudok pakolni, ami kellhet a hosszú körútjaimon... Nagyon-nagyon megörültem a járgánykámnak (na jó, majd elnevezem valahogy... :) ), meg is fogom köszönni a mohácsi mamimnak!

A mohácsi dédimtől kaptam  egy szuper telefont. Csak nyomogatnom kell a gombokat, ő pedig zenél nekem, felolvassa a betűket és a számokat, köszön, sőt, a megfelelő billentyű megnyomásával szerelmet is vall - ez lesz az első gomb, amit memorizálnom kell.... :)

 

Bubuék küldtek nekem egy magasságmérőt, amibe bele lehet majd rejteni az aktuális fotóimat, van rajta sok állatka, akiknek a szemei forognak egyfolytában, amikor rázogatom, a tetején van egy repülőgép is, és mindez egy kék macis hátizsákba volt elrejtve...

Tomi uncsitesóéktól egy egész táskányi meglepit kaptam, volt benne fincsi kajcsi (a legédesebb példányait Anya átvállalta...), egy járgányos könyvecske, amiből majd megtanulom megkülönböztetni például az úthengert a betonkeverőtől, valamint egy furi kisautó, ami nyitogatja az ajtajait, amikor előrefelé száguld...

A mohácsi dédikémtől egy vizi játékot is kaptam, amit rögtön ki is próbálhattam azon melegében... FülesMaci, Elemér és Ubul (kis segítséggel) leugrálnak a helyükről, és jó nagyot placcsannak a fürcsivizemben. Mindhárman más színnel, formával vannak párosítva, tartozik hozzájuk öntögetőpohár is, úgyhogy a játék közben jó sokat fogok tanulni is...

Annyira elmerültem a játékomban, hogy még fogat mosni is elfelejtettem, pedig azt nagyon szeretem, és eddig még sohasem mulasztottam el felhívni Anya figyelmét a fogkefémre...

 

Rettenetesen izgi estém volt, nem is tudom, hogyan tudok majd elaludni, de meg kell próbálnom, mert Anya úgy megszokta már az ügyes egyedül-elalvásomat, hogy nem okozhatok neki csalódást pont ma... :) Ráadásul Apa is itthon van, meg kell mutatnom, milyen ügyi vagyok.

Holnap megyünk Csabrendekre a Petiékhez, és ott lesznek a Rékusék is - majd beszámolok mindenről részletesen. Addig is próbálok egy kicsit rápihenni a nagy játszásokra... Legyen további szép Ünnepetek!

Bátor baba (és a sok új játszópajtás) :)