A Nyuszi-ünnep egyik legfontosabb előnye, hogy Apa nem tart edzést, egész nap velünk lóg. Ezt persze meg kell ünnepelni, mondjuk egy kirándulással.
Hideg, sáros, nyunyás időben a sztúpa jó célpontnak tűnik, ott még ilyenkor is fel tud töltődni az ember - és a baba.
Aki esetleg nem tudná, annak elmondom, hogy a sztúpa egy óriási fehér házikó. Van három széles terasza, ahol a kirándulók sétálgathatnak. Szép időben biztos nagyon sokan szoktak lenni, mert még a haladási irány is fel van festve a teraszokon. Gondolom ezzel elkerülik a karambolokat.
A házban egyébként egy fa lakik, meg néhány csontdarab (valami remekviák vagy relikvirág - nem emlékszem), de bent nem jártunk, mert nem találtunk ajtót. Ablak viszont volt rajta! Egy gyönyörűen csillogó bácsi ült az ablakban. Rettenthetetlenül nyugodtnak tűnt. Biztosan jól elgondolkodhatott valamin, mert amíg én ott voltam, egyszer sem mozdult meg, még a szeme sem rebbent.
De ne rohanjunk mi sem annyira előre! Megérkezésünkkor jól megbámulásztam a szép színes zászlókat, aztán többször körbesétáltuk a házikót a különféle szinteken, míg végül eljutottunk a Buddha Bácsiig.
A bácsi ablaka alatt álló asztalon először megbámultam a rengeteg finom csokoládét és a szép gyümölcsöket, majd Anya beletett egy égő mécsest az alatta levő ládába. (Azt mondta, hogy ezt a mécsest azért gyújtottuk meg itt, hogy a szabadságukért jelenleg is küzdő tibeti népre emlékezzünk, és hogy a Magyarok Istene adjon erőt azoknak, akik itthon küzdenek ugyanezért.)
Amikor Buddha Bácsitól elköszöntünk, és lefelé indultunk a lépcsőn, találkoztunk egy másik családdal is. Egy helyes kislány volt velük, aki valóban olyan nagyon helyes és aranyos volt, hogy hirtelen egy szót sem tudtam kinyögni... De azért egy közös képet sikerült készíteni. :)
Aztán indultunk is sebtiben hazafelé, mert irtó hideg volt, de azért a szélcsengőkre vetettem még egy (hosszú és vágyódó) pillantást a bódénál.
Ja, és el ne felejtsem mondani, hogy vissza is mentem még egy kicsit lépcsőzni, de ezt az ártatlan megmozdulásomat a hibbant takabufis szüleim rögtön könnyes szemmel így magyarázták: "Hát igen, ösvényre lépett..." :)
Utolsó kommentek