Nem árulok el nagy titkot azzal, ha ünnepélyesen bejelentem: nagyon szeretek játszani. Különösen a szabad ég alatt, ha nagy tér van hozzá, és még játszópajtások is akadnak a legkülönfélébb korosztályból és súlycsoportból... :)
A teraszunkról a játszótérre lehet látni, ugyanis kis szülővárosom egyetlen nagy játszótere mellett lakom. Nemrég lett felújítva, de azért Anya gyerekkori hintája is ott maradhatott a helyén, még a múlt századból... :)
Anya legnagyobb bosszúságára a játszótér nincs körülkerítve, ezért nekem még a legönfeledtebb játszizás közben is lelkiismeretesen koncentrálnom kell arra, nehogy véletlenül (!) kirohanjak az autók elé az útra, mondjuk amikor éppen tűzoltó Csabit (és mögötte kocogó anyukáját) üldözöm fáradhatatlanul. Persze nem mindig sikerül maradéktalanul összpontosítanom a feladatra, ezért néha megesik, hogy véletlenül (!) elindulok az úttest felé, de akkor a játszótéri zsivajt kettéhasítja Anyukám rettenetes parancsa: "Bátor! Állj!" És hozzá szigorúan néz, sőt, még el is indul felém (fenyegetően lassan vagy rohanvást, ahogy épp a helyzet kívánja). Ettől a visszatérő jelenettől eltekintve tényleg elég szabadnak szoktam magam érezni a játszónkon.
A sok apró kavics például kifejezetten boldoggá tesz. A földről fel lehet pakolni őket a hintákra; össze lehet gyűjteni, és odaadni Anyának, hogy tegye el a táskájába, mert otthon szükségem lesz minden egyes szemre; sőt, még gulyáslevest is lehet belőle főzni a sapkámban. :)
Vannak hinták, többféle is, sajnos én még nem mindegyikkel tudok játszani. Mászókák is vannak, ügyességi pályák a nagyobb gyerekeknek, meg egy nagy piros csúszda. Anya le szokott velem csúszni, Apa viszont már jobban bízik a képességeimben és az esetleges gyors felépülésemben, mert ő el szokott engedni a tetején, aztán majd a gravitáció megoldja... :)
Néhány gyerkőccel már egészen összeszoktunk a közös játékok során, de mindig akadnak ismeretlen arcok, akikkel jó egy kicsit megismerkedni. Először persze óvatosan, aztán egyre rámenősebben - attól függően, van-e nála labda, mert akkor tulajdonképpen nem érdekel az első benyomás, meg az udvariaskodás, meg a viselkedni tudás, ráfókuszálok a labdára, aztán se kép se hang... :)
Petra hercegnőmmel rendszeresen összefutunk, és jókat játszunk együtt. Tulajdonképpen mintha csak otthon lennénk.
Tűzoltó Csabival való fergeteges találkozásom mély nyomot hagyott bennem. Csabi ugyanis elég tempós kisfiú, nem győztem utána rohangálni. Csabival élmény a játszózás, ugyanis rendszertelen időközökben láthatatlan, de annál ijesztőbben valószerű lángok lobbannak fel hirtelen a játszótér különböző pontjain, és rohanni kell őket eloltani. Ez nagyon érdekes játék, bár még nem teljesen értem, azt hiszem.
A három legszebb kislány a játszón: Hanna Bíborka, Hannácska és Leila. Ők mindig nagyon szépen játszanak, vigyáznak a ruhácskájukra, és ragyogóan mosolyognak. Virágok nyílnak a szívemben, ahányszor csak látom őket.
Homokozó sajnos nincs a játszónkon, de szoktam homokozni a Petiéknél Csabrendeken, meg Benedeknél, meg a Piri Mami is ígérte, hogy lesz náluk is Ajkán homokozóm.
Játszótéri élményeimet még órákig tudnám ecsetelni, és mindig újabbakkal büszkélkedhetnék, de megelégszem annyival, hogy reggelente Apának elmesélem részletesen a tegnapi eseményeket (Anya tolmácsolásában természetesen). Aki szeretne játszópajtásom lenni hasonlóan örömteli alkalmakkor a játszónkon vagy máshol, az jelentkezzen be a megadott elérhetőségeken, és én próbálom úgy igazítani a sűrű programjaimat, hogy beleférjen a móka. Addig is puszi mindenkinek! :)
Búcsúzóul még egy régebbi kép kicsi baba koromból az ajkai játszóról:
Utolsó kommentek