Ezt úgy képzeljétek el, hogy vagy nyolcvan ember egyforma ruhában hadonászik a focipályán egy szigorú tekintetű kínai bácsi irányítása alatt, én pedig ezalatt békésen próbálgatom a pálya körül fellelhető jobbnál jobb dömpiket és kistraktorokat...
Szóval Anya edzőtábor ürügyén néha elvitt engem kirándulni a Hubertusba, ami nem messze van tőlünk, és csuda jó hely. (Persze ennél sokkal többször előfordult, hogy nem vitt magával, csak úgy eltűnt hajnalok hajnalán, aztán talán ebédre hazasompolygott, de megbocsátom, mert jól elütöttük az időt Apával.) El tudom mondani például arról a helyről, hogy rengeteg nagyon zöld fa van ott, és ezért nincs túl meleg soha. Van egy nagy kőház, aminek a leglényegesebb eleme a büfé. Van sok apró faház és még kisebb fa szobrok. Van továbbá egy tó, amiben nincs víz, de azért én szeretem így is.
Az emberek pedig nagyon furcsán viselkednek. Képzeljétek, mindent egyszerre csinálnak! Egyforma ruhában járnak, és ugyanúgy mozognak. Amíg a kínai bácsi szigorúan néz, addig a focipályán tornáznak, aztán amikor a kínai bácsi elmosolyodik, akkor egyszerre elindulnak a büfébe. És mindig ugyanazt eszik. Ki érti ezt?
A kínai bácsi egyébként nagyon hasonlít rám. Például én is tudok olyan szigorúan nézni, és hasonlóan ügyesen forgatjuk a kardot. Megdöbbentő hasonlóság még közöttünk, hogy kb. ugyanannyian értik, hogy mit gagyogunk. Az emberek csak bólogatnak, ámuldoznak, de gőzük sincs, hogy miről beszélünk, pedig lenne mit tanulniuk tőlünk... :)
Én magam is adtam pár titkos tanítást az egyik edzés után azoknak, akiknek a korgó gyomra nem győzte le az éhes szellemüket. Gyuri bácsi szerencsére megörökítette az utókor számára, hogy zsenge koromat meghazudtolva milyen mesteri fogásokat alkalmazok. Kardforgató tudományomat megcsodálhatjátok a következő albumban:
Utolsó kommentek