Na jó, hősiesen bevallom, hogy a meccs (Amerikai Foci - All Star Gála) nagy részét végigaludtam. Nem azért, mintha unalmas lett volna, hanem mert nekem délután mindig ez a dolgom. De ébredés után rögtön startoltam le a pályára, még a gyülekező esőfelhők sem tudtak ettől elrettenteni.
Odaértem a meccs utolsó öt percére. A labdát sajnos nem sikerült észrevennem, de láttam sok óriási bácsit, akik valamilyen számomra érthetetlen stratégia mentén szaladgáltak ide-oda a pályán. És most hadd árulkodjak egy kicsit: még az Anyukám se tudta volna megmondani, hogy mi is zajlik pontosan a pályán, pedig ő nagyon sok dolgot tud ám...
Nehéz is lehet annak a sok óriási bácsinak, az biztos. Meg kell tanulniuk pontosan a szabályokat; jó sokat kell eszizniük és alukálniuk, mire ilyen nagyra megnőnek; nem beszélve arról, hogy a meccsen nagyon óvatosan kell ugrabugrálniuk, nehogy bibis legyen a lábikójuk, és a következő játékban is részt vehessenek.
Szerencsére én a meccs legszebb perceire értem oda, mert a Kelet átvette a vezetést és jól legyőzte a Nyugat csapatát. Természetesen Krisztián bácsi a Keletben játszott! Kaptak a szép teljesítményért egy óriási kupát, amivel rögtön le is fényképezkedtünk.
Krisztián bácsi egyébként az unokanővérem, Rékus apukája. A meccs előtt meglátogattak bennünket a feleségével, Vera nénivel, és én megmutattam nekik az összes legcsúcsszuperebb játékaimat, de főleg a traktoromat. Nagyon tetszett nekik, de szerencsére nem kérték el, mert oda kellett volna adnom, hiszen én jó kisfiú vagyok, és nem vagyok önző sem. Úgyhogy máskor is örülnék, ha meglátogatnának.
Utolsó kommentek