A szombathelyi karneváli hangulatot megpróbálom a naplómban is átadni. Nekem nagyon tetszett.
A felvonulás volt a nap csúcspontja, de nem csak erről szólt a nap. Először is el kell mondanom, hogy rengeteg ember volt ott. Komoly teljesítménynek lehet mondani azt, ha átjutottunk az utca egyik oldaláról a másikra. Márpedig nagyon színes és bőséges volt a programválaszték, sokszor több helyen is szerettünk volna lenni egyszerre, én csak kapkodtam a fejemet, hogy mi minden pörög körülöttem.
Találkoztunk Minkával és szüleivel is, csábítgattuk egymást a jobbnál jobb programokra.
Első célpontunk a Savaria tér volt, ahol mindenféle kirakodó vásárosok között, egy rögtönzött színpad előtt a gólyalábas betyárok ugratták a közönséget. Én Apa nyakában ültem, hogy lássak is valamit a produkcióból, teljesen le is nyűgözött Rózsa Sanyi bácsi és Sobri Józsi bácsi lovas párharca.
Ezután gyomrunk korgását csillapítottuk egy a szereplők számára fenntartott étkezdében, ezért a kerthelyiségben csupa gladiátorokkal, hastáncosnőkkel, lovagokkal és zenészekkel voltunk körülvéve. Annyira beleszédültem a látványba, hogy a nagy udvarlásom közepette sikerült egyszer elég rosszul mozdulnom ahhoz, hogy egy hatalmasat essek a padnál. Keményen odavágtam a jobb fülecskémet, ami rögtön vörös lett, aztán lila (gondolom ezután jön a kék, a zöld, a sárga, meg az emlékezés), szóval megtettem első lépésemet a karfiol fülek felé.
Ebéd után Minkáékkal a Kalandvárba mentünk, ahol csuda jó játékok voltak, sokat ki is próbáltam. Jurták között futkároztam, labdákat hajigáltam, tűzoltókat bámulásztam, építőkockáztam, kisgyerekekkel ismerkedtem, néha eltűntem szüleim figyelő tekintete elől, sárban trappoltam, más kisfiúk autóját próbáltam elvenni, homokozóban akartam észrevétlenül elvegyülni, de aztán mindezt elhagytam, mert megláttam a lovacskákat! Három kicsi póni rótta fáradhatatlanul a köröket, és az egyiknek a hátára én is felülhettem. Mentünk néhány köröcskét, és én közben végig beszélgettem a lovacskával. Természetesen lóul, azaz lónyelven.
A nagy játszizásból azért sikerült visszaérnünk a felvonulásra is, amit Henrik bácsi standja mögül nézhettünk, úgyhogy igazán jó helyünk volt. A felvonulók helyenként igen hangosak voltak, de én erősen kapaszkodtam Apába, és bár akkor már meglehetősen fáradt voltam, ügyesen végignéztem az egész hosszú felvonulást, és csak utána indultunk haza.
Azért az a hazaindulás nem volt olyan hirtelen ám, előtte tisztességesen elköszöntünk Jázminéktól. Kedves szüleinek csak annyit mondtam: "Szia!", de Jázminnal még csókot is váltottunk...
A hazafelé úton eléggé beájultam, mert nagyon elfáradtam, sőt, még az éjszakát is végigaludtam - hetek óta először, szüleim nagy örömére.
Utolsó kommentek