Gandhi emlékére...
Tudjátok, elég gyakran előfordul, hogy Anya nem pont azt szeretné, amit én. Sőt! Pont az ellenkezőjét... :(
Például én a strandlabdát szeretném vinni sétálni, de Anya erősködik, hogy válasszak kisebb játékot, ami elfér a táskájában, ha meguntam fogdosni. Vagy én motorral szeretnék menni, meg gyalog, de Anya erősködik, hogy menjünk babakocsival, mert kismillió helyre be kell ugranunk, és még haza is kell érnünk időben, hogy elkészüljön az ebéddel... Nem beszélve a bosszantó kis apróságokról: Anya becsatolja a cipőmet, én kicsatolom; Anya felteszi a kalapomat, én leveszem; én beveszem a cumit, Anya kiveszi a számból, stb.
Mivel még nem tudok (teljesen tökéletesen) beszélni, egyszerűen megcsinálom, amit szeretnék, vagy ráutaló magatartással egyértelműen jelzem a szándékomat. Anya persze nem mindig ért egyet, és próbál meggyőzni az ő szándékairól, de ez nem megy neki túl gyorsan. Szerencsére elég nehéz őt kihozni a béketűrésből, így hosszú percekig tudunk egymásra bámulva ilyen apróságokon meccselgetni, és végül leggyakrabban sajnos Anya győz.
Én a passzív ellenállás módszerével próbálkozom, de nem sok sikerrel, mert Anya türelmesebb, mint gondoltam, és az ő passzív ellenállása győz. De persze bevet egyéb trükköket is, például mintegy odaveti félvállról, hogy a Peti már biztosan vár minket, hogy együtt játszunk, meg a Csabi is biztosan megnézné az autóimat, ha esetleg el szeretném vinni magammal a sétára őket (galád módon a strandlabda helyett!), én meg rendesen bekapom a horgot, és már indulok is jó kisfiúhoz méltón... :)
Utolsó kommentek