Nagyon szeretem a meséket.
Van sok mesekönyvem, amikből kiolvasom a legjobb történeteket. A betűk még nem nagyon érdekelnek, de a képek annál inkább. Ha Anya már sokszor elmesélt nekem egy mesét, akkor már én is el tudom mesélni neki, hogy mi van a képeken, vagy például ha mégis ő meséli, akkor figyelmeztetem minden apróságra, amit esetleg véletlenül (!) elfelejtett megemlíteni. Ilyen módon már két mesét teljesen kívülről fújok, azok a kedvenckéim:
CirmosCicáról és legjobb barátjáról szól az egyik, amiben a kiscica megtanítja a kiskacsát úszni. A szomorú kiskacsa az elején még azt mondja, hogy "hüp-hüp", a vágén azonban már boldogan modja: "háp-háp", és így lett belőle HápiKacsa. Előtte azonban még volt pár kalandja CirmosCicának a dühös tyúkanyóval, a megrettent kiscsibékkel, a mérges kakassal és a bátor nyuszikkal. Anya mindig kihangsúlyozza, hogy a kisnyuszik, akik roppant aranyosak és szófogadók, nagyon szívesen játszanának Cirmossal, de sajnos most haza kell menniük anyukájukhoz, mert megígérték, hogy hazaérnek vacsorára, és Cirmosnak is megígérik, hogy legközelebb feltétlenül folytatják a játékot. Még nem jöttem rá, mi olyan fontos ebben a részben, hogy Anya ennyire részletesen elmagyarázza, de biztos fontos lehet számomra ez az információ, mert ez - komolyan mondom - már az agymosás határait súrolja... :)
A másik kedvenc könyvem még Anya mesekönyve volt, amikor akkora volt, mint most én. (Tudom, nehéz elképzelni...) Arról szól, hogy Kati meglátogatja a nagymamáját, és az útját mutatja be a városból a falu felé. Szerencsére igen mozgalmas az útja, találkoznak busszal, teherautóval, vonattal, traktorral, sőt még nénós autó is akad kettő: tűzoltó és mentő. A végén a nagymama ölelő karokkal várja, Kati pedig visz neki virágot. (Ez utóbbi is fontos részlet, én is sok lánynak adok virágot, mert ezt gyakorolni kell...) Természetesen ebben a mesében is a részletek a fontosak, például amikor a vonat miatt meg kell állni Katiéknak az autóval, akkor ugyebár le van engedve a sorompó, és pirosan világít a lámpa. Ha elment a vonat, akkor a sorompó felemelkedik, a lámpa pedig fehérre vált. Hát így működik ez. (Már annyira tudom kívülről, hogy míg élek nem fogom elfelejteni... :))
Még számos szuper könyvecském van, de ez a kettő a kedvencem.
Szoktam mesét nézni is, ha Anya segít bekapcsolni a gépet. Az interneten van egy jó mesetévé, ahol szintén jó kis mesékből lehet válogatni, itt a kedvencem a Kárókatona és a Tündér. Előbbi a horgászatról szól, és nagyon aranyos dalocska van hozzá, utóbbi pedig egy minden kívánságot teljesítő tündérről, aki álmában látogatja meg a gyerekeket. Én is szoktam vele álmodni, reggel pedig elmesélem Apáéknak, hogy mi mindent játszottunk együtt a tündérekkel. A mesetévén egyébként nem csak rajzfilmek vannak, hanem koncertfelvételek is, például a Kolompos együttesé, amit szintén nagyon szeretünk Anyával.
A neten szoktam még nézni Oroszlánkirályosat, Szilajt, Pityke őrmestert, Vizipókosat, meg még sokfélét, de a kedvencem a Vuk. Számtalanszor láttam már.
Gyűlik már a saját meselemez gyűjteményem is. Gyakran belenézek a Verdákba, a traktoros részeket nagyon bírom. Nemrég kaptam A legkisebb ugrifülest ajándékba, az eléggé tetszik. Anyának meg az tetszik, ahogyan én élvezem a mesét. Fel is vette legutóbb, mert - állítólag - irtó ari vagyok közben. Tényleg?
Utolsó kommentek