Találkoztam a busókkal.
Éva mamáékhoz utaztunk Mohácsra, és képzeljétek, a busók is pont ott laknak. Eddig nem találkoztam velük, de az is lehet, hogy ritkán merészkednek ki az utcára, amit meg is értek, mert hát nem túl bájos teremtések, mondhatni kissé felelmetesek.
Persze én nem ijedtem ám meg tőlük! Odajött néhány busó hozzám is, nem nagyon mertek velem kötekedni, csak megcirógatták az arcocskámat, és próbáltak mindenféle apróbb ajándékokkal megvásárolni a barátságomat. Kaptam cukorkát és pattogatott kukoricát is. Egy szót sem szóltam hozzájuk, és meg tudtam állni barátságos mosolygás nélkül is, úgyhogy hamar továbbálltak.
Rengeteg ember volt kíváncsi rájuk, és ezt gondolom díjazták is, mert beleadtak anyait-apait, olyan zajt csaptak, hogy arra még Apáka is bármikor felébredt volna...
Kereplőztek, kolompoltak, ágyukkal durrogtattak. (Szegény Radar kutyus bátorságát próbálgatták...) Nekem is van kereplőm! A szomszédok biztosan nagyon örülnek ennek!
Vásárfiát is kaptam néhányat: madárcsicsergő sípot, kicsi rókát és kereplőt (na jó, lehet, hogy csak kereplőcske).
Utolsó kommentek