Kirándulni voltunk az ősökkel.
Felmásztunk (tulajdonképpen felrohantunk) a várhegyre, hogy megnézzük, milyen a kilátás onnan fentről. Kalandos volt már a felfelé út is, mert találtunk egy csomó sárkánycsapdát, átugráltuk őket, aztán felfedeztük egy régi-régi óriás sárkány bordáit az ösvényen, azokat mind megmásztuk, akár egy lépcsőt. Nagyon fújt a szél, de mi nem rettentünk meg, mindenképpen meg akartuk nézni, hogy vajon élnek-e sárkányok a hegytetőn.
Közben néha versenyt is futottunk, Anyáka valószerűtlenül gyors volt... Néha meg-megálltunk bámészkodni, Apáka rengeteget fényképezett.
A tetőn végül találkoztunk a Sárkány Bácsikkal. Tanakodtak, hogy akkor most lerepüljenek, vagy menjenek le gyalog. Végül elcsomagolták nagy hátizsákokba a szárnyaikat, és gyalog ballagtak le, mert túlságosan fújt a szél. Meg kell mondanom, hogy még a Sárkány Bácsik is nagyon illedelmesen tudnak köszönni, úgyhogy ezentúl én is megemberelem magamat, és sokkal szorgalmasabban fogok köszöngetni.
Fent a tetőn tényleg rettenetes nagy szél volt, úgyhogy nem sokat élvezkedtünk, rövid orrtörölgetés után már vettük is lefelé az irányt. Lefelé sokkal lendületesebben haladtunk, gyakran kellett fékezni. Nem is mertünk a meredek ösvényen menni, szépen lecipeltettem magamat a szélesebb úton. Közben egyszer a Sárkány Bácsi rámnézett!
Egy szélvédettebb helyen csúzliztunk is Apákával. Elég ügyes vagyok én is, de azért Apáka ügyesebb.
Szerencsésen leérkeztünk az autónkhoz, ott befaltam a jól megérdemelt cerbonámat, és már hajtottunk is tovább a következő kaland elébe.
A tapolcai erdei úton megálltunk a motoros tanyánál, hogy megbámuljuk a berregő fenevadakat. Nagyon szép vasparipákat láttunk, bár kissé porosak voltak, de biztosan nem szidta le őket ezért az Anyukájuk. A bácsiknak pedig irtó dögös páncélzatuk és páncélsisakjuk volt, biztosan el is bántak volna a csobánci sárkányokkal, pláne azokkal a gyalog közlekedőkkel, akik megijednek egy kis széltől is... Ezek a motoros lovagok ugyanis még repülni is tudtak! A saját szememmel láttam! Már amikor oda mertem nézni. Mert ha egy motoros túl közel jött hozzám, akkor bizony fedezékbe vonultam a csúszda alá, és onnan kukkoltam őket.
Anyákával ittunk egy jó meleg teát, és már siettünk is haza a fincsi gulyásleveshez, amit tegnap készítettünk Anyával. Utána krémest ettünk, az volt a mai nap kalandos első felvonásának megkoronázása.
Eltettem magam pihenni, de nem ám akárhol! Ilyen sárkányokkal és lovagokkal teli kirándulás után én már csak a felnőtt-hálószobában vagyok hajlandó elalukálni. (Anya szerencsére nem ellenkezett, ő is durmolt velem egy picikét.)
Utolsó kommentek