Tavaly nyáron hagyományt teremtettünk, így idén sem maradhatott el a szárszói nyaralásunk. Az időjárás és az orrocskám igyekezett megfúrni az ötletet, de nem hagytuk magunkat, nekivágtunk a kalandnak.
Nem volt annyira hűvös, mint azt megjósolták, minden nap pancsolhattunk a Balcsiban, igaz, Anyáink csak a partról figyeltek, nem merészkedtek be a 19 fokos vízbe, és Zillét sem engedték bele... Lényeg az, hogy mi jól éreztük magunkat.
Én csak akkor jöttem ki a vízből, amikor már "lila volt a szám", és még a hisztérikus ellenkezés sem tudott felmelegíteni.
(Az orrporszívó a nappaliban volt betárazva, mindhármunk számára állandóan készenlétben...)
Ildikó néni nagyon finomakat főzött, és még az is kiderült, hogy szeretem a kecsketejet.
A két házőrzővel: Bercivel és Bocival eleinte távolságtartóan viselkedtem, de hamar megbarátkoztunk, és attól kezdve már semmi sem menthette meg őket simogató kezecskéimtől és negédes becézgetéseimtől. A cicák között csak egyetlen egy akadt, aki néha kegyeskedett elviselni a közeledésemet, és engedte magát - röviden - megcirógatni.
Zillécske nagyon türelmesen viselte a viháncolásainkat, néha hangot adott annak, hogy éppen nem látja jól az eseményeket, kegyeskedjen valaki helyzetváltoztatni őt, amíg ő is szert nem tesz erre a képességre. Végig igyekezett jó példával előttünk járni, azaz megmutatni, hogyan is csinálja a babalétet egy igazi kisangyal, én pedig tapintatból nem világosítottam fel, hogy ezzel ugyan már elkésett, hiszen tulajdonképpen ő mögöttünk jár a lét-idő kérdésében.
Zoárddal mindent bevetettünk, hogy jól érezzük magunkat. Kardoztunk, labdáztunk, homokoztunk, motoroztunk és bicóztunk, vizibicóztunk, hattyút etettünk, csónakáztunk, bújócskáztunk, fogócskáztunk, építőztünk, pancsikoltunk, szekereztünk, süteményeztünk, dudikáztunk, időnként pedig hergeltük az Anyáinkat. Ő néha ötletesebbnek bizonyult nálam rosszcsontkodás kérdésében, és ezzel bizony nem vívta ki az úgynevezett felnőttek tetszését, de el kell ismernem, hogy nálam sokkal hosszabban tud az étkezőasztalnál tartózkodni, amikor éppen kell(ene). Továbbá még mindig önállóan alszik el (amikor kell!), én pedig egy ideje felhagytam ezzel a jó szokásommal.
Apáink közben a többi gyerekkel táboroztak a közelben, ezért a strandon találkoztunk csak velük, de akkor kihasználtuk alaposan az időt, és sokat viháncoltunk együtt.
Míg Apácskáék a sátrakban és a tornateremben háltak, mi a nyaralóban egy nagyon kényelmes és kellemesen hűvös szobát kaptunk, amit azóta is "visszasírok" a 27 fokos lakásunkban.
Köszönjük szépen a szép napokat a kedves vendéglátóinknak: Ildikó néninek, Gábor bácsinak, Berci kutyusnak, Micikének, Kolombusznak és a harmadik cicának, akinek a nevét elfelejtettem...
A nyaralás alatt egyszer eléggé megszállt az ihlet, és írtam egy dalt. Anyákának elő is adtam a meggyfa árnyékában, a hátsó kert rejtekében. A szöveg valahogy így hangzott: "Kis Röfi, kis Röfi, kis Röfi..." A performansz hozzá: szemforgatás, nyaktekergetés, fenékringatás, és mindez a szerzeményem dallamára és ütemére szigorúan. (Kipróbálhatjátok, de előre szólok, hogy érdemes közben a meggyfa törzsébe kapaszkodni, mert úgy biztonságosabb.) A dalomat egyébként minden alkalommal apró változtatásokkal adom elő, ezzel is bizonyítva nagyszerű előadói tehetségemet. - Anyákának még nem sikerült felvennie az előadásomat, mert minden alkalommal annyira belefeledkezik az élvezetbe. Amíg ezt a hiányosságot nem pótolja, elégedjetek meg a nyaraláson készült képekkel:
Utolsó kommentek