Szép napos őszi időben nem szeretünk otthon maradni. Inkább rábökünk a térképre, és megnézzük, milyen is valójában, amit olyan kurtán-furcsán odafirkantottak. Nem szoktunk csalódni... :)
Hegyesd, várrom
Az útról nem tűnt túl magasnak, de azért jól elfáradtam, mire felmásztam a tetejére. Főleg a végén volt nehéz, igazi sziklamászók lettünk. A kilátás csodálatos volt. Ücsörögtünk kicsit a várfalakon, majszoltuk az almát és a sütit. Szépen sütött a nap.
Onnan föntről nagyon sok szépet lehet látni. A falu mellett vannak hatalmas lovas birtokok, gyönyörűen csillog és fodrozódik a tavak vize, látni a Csobáncot, a Szigligeti várat, sok-sok erdőséget.
Az erdei séta is kellemes volt, kidőlt farönkökön egyensúlyoztunk végig, mohát simogattunk, kavicsokat gyűjtöttünk, bogarakat molesztáltunk. A tanösvény tábláján érdekes dolgokat olvastunk a gombákról, a szúkról és a többi erdei jelenségről.
KÖRPANORÁMA
Göcsej Falumúzeum, Zalaegerszeg
A falumúzeum régi parasztházai Apát mindig teljesen lenyűgözik, és elkezd egyezkedni Anyával, hogy ugyan el tudja-e képzelni az életét valamelyik hasonlóban... Engem a parasztházak, bútorok és udvarok nem nagyon érdekeltek, helyette gyűjtögettem a kosárkámba mindenféle jót: kavicsokat, gesztenyéket, diót, libatollat, fenyőtobozokat.
Finnugor „rokonaink” építészete már sokkal jobban bejött Anyának, úgyhogy azt is türelmesen megvártam, amíg a rönkházakat megbámulják. Én addig bújócskáztam. Közben sajnos elvesztettem a repülőgépemet, és rábeszéltem Anyát, hogy keresse meg nekem.
El is indult visszafelé azon az ösvényen, amit bejártunk, de nem találta meg. Helyette megvívta a csatáját a vérludakkal, akik megtámadták. A libák biztos erősebbnek bizonyultak, mert megfutamították Anyákát... :)
Én ezalatt békésen simogattam a kecskéket és a szamarat Apákával. Egy bezárt kiskecskével is beszélgettünk, ő sajnos rossz fát tett a tűzre (verekedett a társaival), ezért tartják lakat alatt.
Utána megnéztük az olajipari kiállítást is, engem a gépek nagyon érdekeltek. Óriási micsodákat és izé-bigyókat láttunk. Egy-két himbát még működésbe is hoztunk, az is érdekes volt – egy ideig... :) A makettasztalról megpróbáltam elcsenni néhány tartálykocsis kamiont, de olyan jól bezárták őket, hogy szülői bíztatásra hamar feladtam. (Majd írok a Télapónak...)
Az ajándékárusnál sikerült nagyon megnyerően mosolyognom, és kellően udvariasan is viselkedtem, úgyhogy kiérdemeltem egy csodálatos szarukürtöt, amit még én is meg tudok szólaltatni (beépített síp segítségével). A szomszédok örülni fognak nekem!
Hazafelé az autóban békésen szundítottam, igazán jó kisfiú voltam végig. Biztosan máskor is elvisznek kirándulni. :)
Bátorkő vára
Várpalotához van közel, de igen elrejtették, nagyon nehéz volt megtalálni. Apa mondjuk – szokás szerint – most is elkápráztatott bennünket a helyismeretével, nélküle valószínűleg lemaradtunk volna a csodálatos látványról.
A vár maga is gyönyörű, hatalmas sziklára épült, egy erdővel borított völgy kellős közepén. (Egyébként Mátyás király vadászkastélya volt hajdanán, de még jóval előtte, a XIII. században épült!) A torony falaiból már csak egy áll, de az is mutatja, hogy milyen magas volt. Egy kicsit én is ügyködtem a rendbehozatalán, amíg Anya a fényképezőgépet kattogtatta. Sajnos a munkálatok alatt kicsorbult a tőröm, de majd Apa megjavítja.
Némi művészi hajlammal megáldott vidám fiatalok feldíszítették a vár falait színes Anya-betűkkel, és a nyomatékosítás kedvéért még be is karikázták őket. Nem tudom, mit akartak ezzel a tudomásomra hozni, de ezúton üzenem nekik, hogy nem hatottak meg vele, inkább a saját noteszükbe firkáljanak legközelebb, mert különben morcos leszek!
Az erdő amúgy még a vár látványát is felülmúlta. Igazi, aranyba borult ősz van! Tapostuk a sáros erdei ösvényeket, szedegettük a makkokat, és közben csodáltuk a természet őszi színeit: van sok sárga-arany, vér-vörös, haragos-zöld, bús-barna, na meg persze ezeknek a színeknek a foltos tarka keverékei. Anya szedett a legszebb levelekből egy csokorra valót, az most az étkező asztalt díszíti (alig férünk el tőle, de Anya nem engedné eltenni onnan...).
Most pedig elmesélem az élményeimet: ágyú-dörrenések elől menekülés, sziklatömbökről leugrálás, várfal-restaurálás, sziklamászás szülői segítséggel, Dittára frász-hozás egy kis ártalmatlan egyensúly-vesztéssel (no persze a szikla tetején történt mindez, mert úgy viccesebb), katonai mellényben rejtőzködés-gyakorlás, óriási szakadék pereméről lenézés (jó erősen kapaszkodva azért a biztonság kedvvéért), iránytűvel túravezetés, botok gyűjtögetése (mert az egyetlen erdei sétán sem maradhat el)...
Hazafelé az autóban hamar beájultam, mert jól kiszaladgáltam magam a kiránduláson. Nagyon szeretek kirándulni menni! Köszönöm Apának, hogy ilyen szép helyekre is elvisz!
Ság-hegy, Trianon-emlékmű
Talán ez volt az utolsó őszi kirándulásunk idén. Már nagyon sok fáról lehullottak a levelek, még a fehér derekú nyírfák a legszebbek az aranyló leveleikkel.
Celldömölk mellett van egy hegy és rajta egy óriási emlékkereszt, amit meglátogattunk. A séta alatt nem szabadott nagyon hangoskodni, mert ez a hegy tulajdonképpen egy vulkán, ami mélyen alszik, talán soha nem is ébred fel, de azért biztos, ami biztos, csak csendben sikítoztam, nehogy felébresszem... :)
Apa azt mesélte a hegyről, hogy azt Lucifernek építették az ördögök, hogy jól lásson a hegy tetejéről mindent. Mindenesetre vittek oda vulkáni kőzeteket is, amiből hoztam ajándékba egy jó nagy tufát Péter nagybátyámnak is. Az az igazság, hogy a vulkánok iránti vonzalmamat is neki köszönhetem... :)
Túravezetőnek is nagyon jól beváltam, ugyanis az általam választott ösvény volt a nyerő, a nyílegyenes út az emlékműhöz. Jó meredek volt, de csak egyszer kellett megmászni, és onnan már minden jól belátható és megközelíthető volt. Még ráadásnak egy kisebb hegyre is felmásztunk Apával, Anya meg a szomszéd hegyre, és onnan fényképezett bennünket. Ettünk csipkebogyót és kökényt is. Apát teljesen elkápráztattam a botanikai ismereteimmel, ugyanis már megismerem a vérehulló fecskefűt, a csalánt, a csipkebogyót, a fák közül pedig a fenyőt és a fűzfát. (Ennél azért biztosan többet is ismerek, de ott és akkor csak ezekkel tudtam villogni.) Simogattunk méhecskét, aki szegényke egészen elgémberedve kapaszkodott a növényzetbe, biztosan nagyon fázhatott. A végén lementünk a bánya (vagy kráter?) legmélyére, ahol örömteli testedzés gyanánt köveket rakosgattunk - jó móka volt. Már alig várom a következő kirándulást...
FOLYT. KÖV. - Ha lesz még szép őszi idő...
Utolsó kommentek