Meghívott vendégként volt szerencsém részt venni a nagybátyám farsangi ünnepségén. Helyszín: csabrendeki ovi, középső csoport. Kupac jó móka volt...

Annyira jól éreztem magam, hogy hirtelen felindulásból én is majdnem ovis lettem...

Peti és Zsuzsi mami bohóckodtak, én életeket mentettem - szuperhősként.

Az ünnepség kis műsorral kezdődött, azt türelmesen végignéztem, tapsoltam, és nem nyúltam a sütikhez. A végén mindenki bemutatta a jelmezét. Természetesen én is bementem a kör közepére, hogy elmeséljem, milyen hősies vagyok. Ez a szerep annyira megtetszett nekem, hogy onnantól kezdve ki sem jöttem a kör közepéről, végig ott roptam. Megtáncoltattam az indiánokat, a kis katicabogarat, a bohócokat... Fergeteges bulit varázsolt nekünk Andi néni: vonatoztunk, cinegéztünk, körtáncokat jártunk, no és rengeteget nevettünk.

Rajtam kívül még számos szuperhős volt jelen (zupermen, pókemberek, zorró), de találkoztam egy dzsedi lovaggal is, aki Lúk Szkájvókernek hívta magát, és igen hosszú lézerkardja volt. A lányok gyönyörűek voltak, csupa hercegnő és menyasszony - ilyen társaságban az ember folyton csak udvarolna... (Én azt nagyon tudok!)

Szóval táncoltunk volna napestig, de egyszercsak Andi néni bejelentette, hogy vége a bulinak. Hát mit mondjak, többen könnyeket hullattak. Én természetesen ezt a megpróbáltatást is hősiesen viseltem. És mivel ilyen ügyes voltam, Anya kijárta nekem, hogy megtarthassam a jelmezemet. Azóta is hősiesen viselem, és igyekszem felnőni hozzá. (Még a lábkörömvágás sem fáj a szuperhős ruhámban!)