Sümegen (február 7-én)

Ez aztán igazán jó móka volt. Meglehetősen elfáradtam. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Tamás bácsiék szerveztek Sümegen a tornateremben egy bemutató edzésekkel egybekötött ugrálóváras bulit. Voltam már ugráló várban Zoárd barátoméknál, az is élvezetes volt, és nem is volt kicsi az a vár, de szerencsére befért a nappaliba. Ezekbe a várakba viszont befért volna a nappali! Ráadásul több vár is volt, meg csúszda is, vonat is, csocsópályák (mini és óriási), trambulin - rengeteg játék, de vegyük inkább sorjában.

Először is átöltöztünk edzőruhába, hiszen azért mentünk, hogy bemutassuk, milyen jó móka apa edzésére járni, emellett pedig kipróbálhattuk a többi játékot is.

A sümegi csapat szőnyegfelületén három harcművészet mutatkozott be: Brazil Dzsicu, Karate és Dzsúdó. Apa volt a legügyesebb. Én csak néhány kimunkált mozdulatot (úgy mint meghajlás, vetődés, huncutkodás) mutattam be a szőnyegen, aztán siettem is ugrándozni a játékokra.

Az ugrálóvárakban töltöttem a legtöbb időt, az nagyon bejött nekem. De felmentem kétszer az óriáscsúszdára is, ami nem egyszerű dolog. Mármint egyáltalán felmászni. És ha már felszenvedtem magam a kötéllétrán, úgyis lecsúszok, hiszen nem tudok másképp lejönni. Felkapaszkodásaim alkalmával kisebb torlódásokat okoztam, de a nagyobb gyerekek türelmesek voltak velem. A csúszda tetején már nem hagytak üldögélni, azonnal vetődni kellett a mélybe. Túléltem. Kétszer is, bár másodszorra már nagy volt a dráma, mert Henrik barátom adta meg a kezdő lendületet, pedig lelkileg még nem voltam kész az ugrásra...

Volt egy óriási trambulin is, sokkal nagyobb, mint a Rékánál. Bemászni és pattogni nem volt nehéz, kimászni a trambulinból viszont aligha sikerült volna egyedül, mert ahogy a többiek ugráltak, én mindig visszapattantam... Anya kinevette magát, aztán megkönyörült rajtam, és kihúzott...

Többször felpróbáltam a gladiátoroknak és bajvívóknak odakészített védőfelszereléseket is. A sisak nagyon bejött, még a csocsózáshoz is azt használtam, biztos ami biztos alapon. A páncélmellény a bokámat verte, úgyhogy elfútni úgysem tudtam volna benne, hát inkább hősiesen helytálltam. Henrik barátommal akartunk nyomni egy párbajt, de még a kezünket sem tudtuk megmozdítani a mellény miatt, így aztán nem tudtunk jó odasózni sem a másiknak. Ez volt a harc nélküli harc. Mondjuk, hogy díszszemle. :)

Ezeken kívül még sok apróbb játék is volt: rajztáblák, döglött tyúk püfölős játék, egyensúlyozó bigyók, bújócskázós sátrak, stb.

A lufibohóctól (Erika néni) kaptam egy szép csigát, az arcfestésnél viszont lemaradtam, de Stefi néni (Majácska barátnőm anyukája) azt mondta, hogy tud Dartmaulosat is festeni, legközelebb én is sorra kerülök.

Ettünk pattogatott kukoricát, és ittunk üdítőt. A buli végén pedig segítettünk összepakolni is. Kupac jó móka volt, szívesen elmennék holnap is... :)

Ajkán (február 14-én)

Kívánságom ismét valóra vált, újra légváras buliba mehettem - ezúttal Ajkára. Sokkal nagyobb helyen, több és nagyobb játékok voltak. Néhány már ismerős volt, azokon nosztalgiáztam, a többit egyelőre távolról méregettem, illetve a micimackós óriáscsúszdán be is próbálkoztam, de mivel sokat rosszalkodtam, Anya leparancsolt róla.

A rodeó bikára nem mertem felülni, de nem is nagyon lett volna rá időm, mert végig harcoltunk Apával és az önkéntes jelentkezőkkel.

Tomi bácsi bemondta a mikrofonba, hogy a birkózó szőnyegen egy kis harcos várja a kihívóit piros védősisakban és fehér gíben. Jöttek is! De én megvédtem a család és az iskola becsületét. Apa is derekasan helytállt, néha több ellenfél ellen is.

Nekem továbbra is a vonat a kedvencem, abban már nagyon tudok pörögni. Legközelebb gyertek el Ti is, igazán jó móka!