Mivel a tavalyi Magyar Szigeten is nagyon jól éreztem magam, idén is türelmetlenül vártam, hogy elinduljunk végre. Már napokkal a tervezett indulás előtt sokszor kérdezgettem, hogy most már a Magyar Szigetre indulunk, ugye?...
Két napra terveztük idén a "szigetelést": csütörtökön Betyárpróba, pénteken MMA-gála. A többi pedig majd adódik magától.
Kora reggel érkeztünk a Csattogó-völgybe, a Betyárpróba előtt még sátrat állítani is volt időnk. Szépen berendezkedtünk, aztán indulás a focipályára. A próbázók már várták Apát. (Tavaly volt először Betyárpróba a Magyar Szigeten. Még Gyuri bácsi találta ki, de sajnos megvalósítani már nem tudta, mert több, mint egy éve a börtönőrök vendégszeretetét élvezi... Helyette Apa szokta levezényelni a próbát.) Ahhoz, hogy valaki Hétpróbás Igaz Ember legyen, mind a hét próbát sikeresen teljesítenie kell. Sajnos ez elég kevés embernek sikerül. - Még egy kicsit növök, aztán majd én megmutatom! - Van már pár mozzanat, amit rendszeresen gyakorlok, pl. a kőhajigálás és a futás, a kardozás és a birkózás, továbbá idén próbára tettem magam lövészetben is... (Három pléh-kacsán koppant a töltényem - kis segítséggel.)
A próbák közben és után szétnéztünk a völgyben. Az óriási cirkuszi sátor alatt kapott helyet a nagyszínpad - sok színes programmal és a hűsölő nézősereggel. Én itt néha-néha tiszteletemet tettem, belehallgatóztam beszélgetésekbe, koncertekbe, aztán húzott tovább a szívem az óriás-homokozó felé, ami pont a nagysátor mellett volt, és a felnőttek strandröplabda-pálya néven ismerik.
A homokozó mellett a másik oldalon állt a filmvetítő sátor, itt este a Vuk-ot vetítették nekünk. (Másnap a Szaffit néztem volna, mert abban van az egyik kedvenc ágyúm, akit úgy hívnak, hogy Brünhilda, de aztán mégsem voltam ott másnap este...)
A filmsátor mögött volt a másik színpad (a Szent Korona Rádió színpad), ahol pénteken az MMA-gála zajlott - sajnos nélkülem. A harcokat egyébként Apukám szervezte, aki maga is igen ügyes harcos és mindenkinél erősebb, bizony.
Leghátul a jurták és a lőtér kapott helyet. Egyszer-kétszer én is elsétáltam arra, például meghallgatóztam a sámándobosokat, akik Yotengritről énekeltek, és az még tetszett is, de az imádkozó bácsi már nem kötötte le a figyelmemet. Inkább elsétáltam az ökörsütést meglesni.
Erről jut eszembe, hogy aznap este szülinapi tortát is ígértek, de aztán olyan későn készült el az a négyezer szeletecske, hogy nem bírtam kivárni. Pár Fejbőr számon még pörögtem, az Oikor hangolása alatt éjszakai játszótereztem, és mire a Kurul Dobosokkal elkezdődött a szülinapi koncert, már anyukám karjaiban pilledtem. Már félálomban történt, hogy egyszercsak a sátorban találtam magam, és megkezdtem hosszú és nyugodt éjszakai pihenőmet. (Még az sem zavart, hogy néhányan átestek a sátrunkon...) Mivel az álmosság ilyen alattomosan legyűrt engem, sajnos lemaradtam a betyárok bevonulásáról, a tortáról és a többi meglepetésről.
Reggel kipihenten ébredtem (ez a kedves szüleimről nem mondható el, mert mindkettejüket sarokba kényszerítettem a szokásos éjszakai helyezkedésemmel...), és Anyával megkezdtem a tavaly megszokott reggeli körsétámat, amikor lábujjhegyen meghallgatjuk, hogyan horkolnak a sátrak szerte a tábor területén. Tapasztalatból tudom, hogy a motorosok sátrai horkolnak a leghangosabban...
Később a kocsmáknál elköltöttük a batyus reggelinket, olyan szépen, komótosan és ráérősen, ahogy szoktuk, de aztán felpörögtek az események... A sátor felé az utolsó szakaszokat már futva tettük meg. - Nem is tudtunk már kijönni a sátorból a vihar alatt végig. Félelmetesen csattogtak a villámok, ömlött az égi áldás - még a mi sátrunkba is. Lassan gyűlt a víz a sátor alján, Anya gyorsan összegyűjtötte egy táskába az összes ruhát, ami még szárazon maradt, aztán csak vártuk a vihar végét.
A vihar elültével hamarosan kisütött a nap is, kezdődhetett a kárfelmérés és rendrakás. Szomszédaink sokkal csúfosabban jártak, mint mi. Többeknek a sátra egészen mély vízben állt, csak az maradhatott volna szárazon, amit polcra tettek... :)
Szerte a Völgyben mindenütt óriási sártenger és pocsolyák virítottak, a gyerekek élvezték a rögtönzött pancsolást - én is élveztem volna, de nem kaptam rá engedélyt szigorú jóanyámtól.
Apának rengeteg dolga volt a ketrecharcok miatt, a nagy sárban pedig nem nagyon tudtunk magunkkal mit kezdeni (az aznapra beígért többi esőzést nem akaródzott megvárni), így Anyával visszautaztunk Csepelre. Bubuéknál szépen megszárítgattunk mindent, sokat játszottunk, bevártuk Apát, és jöttünk haza együtt Sümegre.
Szóval idén a Magyar Sziget igen rövidre sikerült számomra, de az meglehetősen intenzív volt. A legemlékezetesebbek nekem mindig a harcok, amikor öregbíthetem családom jó hírnevét, és megmutathatom, hogy az alma bizony nem esett messze a fájától. Most is volt két emlékezetes párbajom: egy karddal, egy pedig ököllel. Az elsőt egy Piusz nevű barátságos fiúval vívtam, mintegy a betyárpróbára való bemelegítés gyanánt. Természetesen nem kaszaboltuk le egymást, hiszen polifoam-bevonatú szablyákkal küzdöttünk, de azét igen pörgős és jó hangulatú mérkőzést láthatott a nagyérdemű a focipályán. Egy másik alkalommal egy gyanútlan üldögélőt hívtam ki párbajra, aki véletlenül pont a mi sátrunk mellett várakozott valakire. Nem sokat teketóriáztam, nekimentem puszta kézzel. Ebből aztán értette, hogy nem tréfa dolog ez, hanem valódi barátságos mérkőzés. Gyorsan felvettem Apa kék kesztyűjét, az ellenfelemnek pedig odadobtam a fekete fogókesztyút, hogy ő se legyen teljesen esélytelen velem szemben. Hamar magára kapta, és várta a támadást. Nem is kellett sokáig várnia: nekifutásból olyan állast helyeztem el rajta, hogy kifeküdt. Ezek után bemutatkoztunk egymásnak: őt Leventének hívták. Barátságosan elköszöntünk egymástól, és ment mindenki a maga dolgára. - Az én dolgom általában az udvarlás volt. A sátor körül mindig találtam szép lányokat, akiknek vihettem virágot és mondogathattam szépeket. Közvetlen szomszédunkban lakott két kicsi debreceni szőkeség, de egy-egy kedvesebb leányhang pár sátorral távolabbra is elcsalt. Én mindig készséggel bemutatkozom, sokszor virágot is viszek, vagy csak megmutatom a játékaimat, mikor hogy jön ki a lépés. Gyakran váltok ki a lányokból zavart kuncogást, de Apa egyszer elmagyarázta nekem, hogy a lányok már csak ilyenek, és azóta már meg is szoktam.Ha éppen nincs kedvem a szebbik nemmel bajlódni, akkor csak megragadok egy ostort, és már lengetem is (néha csattan) - jó móka, és hasznos gyakorlás. De szigorúan este nyolcig, mert én ismerem a házirendet! :)
Utolsó kommentek