Úgy kezdődött, hogy az óvónéni szólt Anyának, hogy akkor leigazolnának engem a sümegcsehi focicsapatba. Leesett az álla. Nem is tudta, hogy tudok focizni. Arról sem volt tudomása, hogy lettem volna fociedzésen. Igazából nem is voltam. És nem is tudok. De majd megtanulok! :)
Tényleg, most, hogy így rákérdeztek, volt egy játékos foglalkozás Tibi bácsival, labdát vezettünk, meg ilyesmik. Tetszhettem neki, mert beválasztott a sportegyesületbe. Így lettem a Sümegcsehi SE tagja.
Ez, ha jól emlékszem, pénteken történt. Hétfőn volt az első versenyem. Két vagy három meccset játszottam.
Pályára lépés előtt sportorvosi vizsgálaton kellett átesnem. Az nagyon tetszett, jól kezdődött a focistaságom... :)
Anya kicsit aggódott, hogy mit fogok én csinálni a pályán, hiszen még nem tanítottak meg focizni, de Tibi bácsi azt mondta, hogy csak annyi lesz a feladat, hogy a vonalon belül maradjak, és rúgjak labdába. Ezt teljesítettem is! :) Kicsit még többet is tettem. Szaladgáltam egész végig. Ha volt a közelemben labda, ha nem. Ha megláttam a labdát, kergettem. Akkor is, ha saját csapattársamat "kellett" érte legyorsulnom. Időnként, ha úgy jött ki a lépés, beálltam a kapuba. Azt nem mondom, hogy ki is védtem a gólt, de hát olyan széles volt az a kapu... :)
Egyik csapattársam irtózatosan orrbadurrantotta az ellenfél játékosát, de mivel nem látott a fájdalomtól és a méregtől, engem kezdett el hergelni. Tibi bácsi ura volt a helyzetnek, rögtön rám(!)kiáltott, hogy nincs verekedés a pályán - pedig semmit sem követtem el, csak látta, hogy kezdem felspannolni magam az igaztalan vádaskodás miatt. Miután belém fojtotta a kitörni készülő agressziót, közölte a sértett féllel, hogy nincs verekedés a pályán, és különben sem én voltam a ludas... :) Apáék meg kint vigyorogtak a pálya szélén.
Hát ilyen izgalmas jelenetek is voltak... A meccsek eredményére nem emlékszem, de kétlem, hogy nyertünk volna, hacsak nem tapasztalatot, csokit és egy jó kis élményt. Kellemesen elfáradtam. Legalábbis aznap még így gondoltam, de másnapra kiderült, hogy ez igen kellemetlen bír lenni - úgy fájt a hasam (izomláz), hogy két egész napra megutáltam a focit. De ez is elmúlt az izomlázzal együtt. Azóta fociedzésekre járok szorgalmasan (néha kevésbé szorgalmasan...) Apával. Fogalmazzunk úgy, hogy még nem vagyok olyan ügyes, mint a Borbás Balázs... :)
Utolsó kommentek