Már nagyon vártam ezt a napot. Mohácsról és Pestről is eljött a család, hogy együtt ünnepeljenek engem! Sok vidám ember: aprócskák és nagyobbacskák bezsúfolva az otthonomba és a szívembe... :)
A felnőttek gondoskodtak a terülj-terülj asztalkámról, a gyerkőcök pedig a felfordulásról és a zsivajról. Így van ez rendjén. :) Annyi új játékom lett, hogy azt sem tudtam, mivel-kivel játsszak.
Apa levezényelte a lufipukkasztó programot: készített nekünk mini-dárdákat, amivel levadászhattuk a lufikat, és persze ha sikerült kipukkasztani, akkor "ölünkbe" hullott a meglepetés, ami benne volt elrejtve. Jó vadászat volt... :)
Anya sütött nekem bulldózertortát, amiben az a legjobb, hogy a kedvenc csokoládéimból van, szét is kapkodta a vendégsereg a lánctalpat és a többi csokis részt. Az ütközőjét egyszer fel is kellett újítani egy újabb tábla csokival... :)
A tortagyertyák elfújásánál egy rövid beszédet rögtönöztem, ami olyannyira profira sikeredett, hogy mindenki azt hitte, betanították nekem a szöveget. Pedig nem. Szívből jöttek a köszönő szavak, úgy elérzékenyültem a nagy szeretettől, ami körülvett... :)
Utolsó kommentek