Természetesen ők is megköszöntöttek. Minden alkalmat megragadnak, hogy imádhassanak, ünnepelhessenek engem. Mert szeretnek. És én is szeretem őket!
Bea már végérvényesen és visszavonhatatlanul elkényeztetett engem. Sosem jön üres kézzel, mindig tartogat számomra valamilyen meglepetést. És játszani is szokott velem! Tomival rendszerint lent szoktam náluk játszani, de ha mindketten megtisztelnek minket a látogatásukkal, azt mindig egy Lego-partyval ünnepeljük meg.
Eddig mindig Lego-verseny volt, de most a kölcsönös szeretet és együttműködés jegyében egy közös projekten dolgoztunk. Természetesen én voltam a projektmenedzser, a munkavezető és a fogyasztóvédelem egy személyben. Megálmodtam a megépítendőt, kiosztottam a részfeladatokat, és folyamatosan felügyeltem és megszakértettem, helyenként megvétóztam a dolgokat. Tomi feladata volt a ninja-ház felépítése, Apa készítette rá a tetőt, Anya a titkos panelt, és Beával együtt a robotot - mert hogy a ninja-ház építése közben egy másik projekt is született, a robotépítés, mert kellett egy ellenfél az újdonsült kedvencemnek, akit majd jól helybenhagyhat. Sajnos a felépített robot túl jól sikerült, több halálos támadást is túlélt, már kezdett nagyon zavarni, hogy ilyen legyőzhetetlen, és végleg bedobtam a durcát, nehogy már egy robot legyőzze az én új barátomat... Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy már nagyon eljárt az idő, a durcirohamomat nyugodtan a fáradtság számlájára lehet írni. Reggelre mindent más színben láttam... :)
(A fő ellenség, a robot darabokban hevert, az új barátom pedig mellettem pihent a gyerekszobában. A ninja-házra és a titkos panelre azért még másnap is építettem a játszásnál.) A felnőttek még megfejelték a Lego-partyt egy össznépi fekvőtámaszozással - na nem saját izomzattal, hanem a legofiguráimat megtornáztatva.... :) Születésnapomat úgy ünnepelték, hogy közben maguk is játszhattak egy kicsit. Örülök, hogy örömöt okozhattam... :)
Gyertek máskor is! (Már kitaláltam az új feladatot....)
Utolsó kommentek