Bátor naplója

Mármint a hetedik szülinapi bulim. Minden évben nagy bulit rendezünk, idén az volt a kívánságom, hogy edzést tarthassak a barátaimnak. Persze szülős edzést, az a kedvencem.

Várúr lettem. Mivel kinőttem eddigi ágyikómat (amit Apa készített nekem), szükség volt egy nagyobbra. A Papa megadta a módját, tényleg jó nagy lett... :) Anya megrajzolta (közösen tervezgettük!), a Papa elkészítette. Csodás váram lett, nagyon örültem ennek az ajándéknak.

Mivel december elején felavattuk az új dódzsót, megadtuk a módját a Karácsony közös megünneplésének is. A Falka-Karácsonyon kölyökverseny és felnőtt buli is volt.

Nagyon szeretem a meséket, a mondákat, a történeteket. A harcosokról szóló történeteket szeretem a legjobban, van egy kedvenc tankos könyvem, és a repülő gépezeteket is tanulmányozom.

Ne rohanjunk nagyon előre, szép dolog a türelem, kezdjük mindjárt azzal, hogy az előirányzott három év alatt sikeresen teljesítettem az óvodát, így jogosultságot nyertem belépni az iskola kapuján. Valójában már sokszor beléptem rajta, hiszen oda jártam oviba a suli közvetlen szomszédságába, így azt a bizonyos vaskaput már számtalanszor döngethettem...

Tudjátok, hol van Magyarföld? Az Őrségben van, egy eldugott kis falucska, és van egy gyönyörű fatemploma a domb tetején. 

Rátóti Zoli bácsi ott lakik a szomszédban a kis családjával, ő hívta Apát, hogy újra ő vigyázzon a helyre a fesztivál ideje alatt. Idén mi is elkísértük.

A háromnapos kiképzésre jelentkeztem, és bizony nem bántam meg. Nagyon jól éreztem magam, ott voltak a barátaim a dódzsóból, találkozhattam Zoárd barátommal, akit nagyon ritkán látok, vonatozhattam (a cipekedés azért annyira nem ízlett...), kafa szobatársaim voltak, finomakat ettünk, kalandos feladatok elé állítottak bennünket, és sokszor megmártózhattunk a hűvös habokban is... Dióhéjban a történet. Beszéljenek inkább helyettem a képek:

Hát vége van. Már nem vagyok ovis, suliba megyek szeptemberben - már be is iratkoztam.

Persze a búcsúzásnak megadtuk a módját, készültünk sokat az ünnepségre, és el is kápráztattuk az egybegyűlt ünneplőket.

A műsor nem volt rövid, háromszor öltöztem át közben - ahogy éppen a szerepem megkívánta: először profik voltunk (szavaltunk, énekeltünk), azután színjátszók (a Csipkerózsikát adtuk elő, én Balázs barátommal katona voltam), aztán önfeledtek és mókásak (táncoltunk western stílusban), végül elérzékenyülten búcsúzók. Egy utolsó ovis lakomával zártunk, fényképezkedtünk, százszor is elköszöntünk-megköszöntünk, és ezzel vége volt a program hivatalos részének.

Az odúban megtartottuk az évad utolsó rangsorolóját. Erre az alkalomra én is felgyúrtam magam, és bemerészkedtem a "ringbe".